Kíváncsian figyelték a különleges hangszert, majd örömmel próbálták ki maguk is.
Újdonságok - Novinky
Handpan foglalkozáson vettek részt a gyerekek
Almáspite készült
A hetet almával indítottuk, és a gyerekek az almáskertből kapott finom gyümölcsből tegnap igazi kis szakácsokként almáspitét készítettek. Nagy örömmel gyúrtak, kavartak, szórtak – mindenki szorgalmas volt. Az elkészült finomság kóstolása pedig megkoronázta a napot!
12
Hátizsáktartóval bővült az óvodai udvar
Mostantól az udvaron is szép rendben sorakozhatnak a hátizsákok a délutáni kinttartózkodások alatt.Hálásan köszönjük az óvoda mellett működő Szülői Tanács támogatását, hogy mindig mellettünk állnak és segítik a közösséget!
Látogatás az Almáskertbe
Ma ellátogattunk a dénesdi almáskertbe, ahol a gyönyörű napsütéses időben megismerkedtünk az ültetvénnyel, és megtudtuk, milyen almafajtákat termesztenek. A kóstoló és az almaszedés után sok finom almával és friss almalével tértünk vissza az óvodába.
2
Ma egy kis őszi piacozásra indultunk
Zöldségeket néztünk és vásároltunk. Ráadásként almával is megajándékoztak minket, hálás köszönet érte!.
A napsütésben Somorja központjában rögtön meg is kóstoltuk – és bizony, mindenkinek nagyon jól esett ez a friss, ropogós falat.
Első napok az oviban
Nagy izgalommal indult az új óvodai év, és az első napok tele voltak játékkal és sok-sok felfedezéssel.
A gyerekek ismerkedtek egymással, a csoportszobával és az óvó nénikkel.
Volt közös éneklés és játékos mozgás, ahol mindenki bátran kipróbálhatta magát.
A nap témája több tevékenységben is visszaköszönt: rajzoltunk, építettünk, és közösen raktunk ki egy nagy napocskát különböző játékeszközökből.
A gyerekek napról napra bátrabbak, ügyesebbek.
Köszönjük, hogy együtt élhetjük át velük ezeket a szép pillanatokat!
7