A somorjai Korona udvarba látogattunk ma délelőtt, ahol a „Somorja természeti kincsei“ című DunVit polgári társulás által szervezett fotókiállítást tekintettünk meg.
Köszönjük a tartalmas tárlatvezetést Tóth Lászlónak.
A somorjai Korona udvarba látogattunk ma délelőtt, ahol a „Somorja természeti kincsei“ című DunVit polgári társulás által szervezett fotókiállítást tekintettünk meg.
Köszönjük a tartalmas tárlatvezetést Tóth Lászlónak.
1 napig élvezhették a gyerekek a havat, kihasználtuk minden percét. Készült hóember és volt hógolyócsata is.
Ma ki volt engedve a nagy medence, így a melegben pancsolhattak többet a gyerekek. Öröm nézni, hogy mennyire élvezik a foglalkozást, milyen ügyesek, és hogy az edzők milyen nagy türelemmel és körültekintéssel foglalkoznak velük.
A lkiállítás megnyitóján jártunk a Városi művelődési központban
Lelkesen tértünk vissza az óvodai hétköznapokba, elsőként újévi jókívánságainkat adtuk át egymásnak, hiszen csak így lesz igazán szép ez az esztendő, majd rögtön bele is vágtunk a munkába.
Szeretetteljes, áldott karácsonyi ünnepeket, nagyon boldog, egészségben gazdag új esztendőt kívánunk az egész Kiskakas csapata nevében!
Árnyjáték és bábjáték - a Mini és Zöld csoport így élte meg az ünnep varázsát
Pillanatképek a Sárga és Piros csoport karácsonyi műsorából. A gyerekek nagy örömmel készültek és tiszta szívvel adták elő a karácsonyi történetet átélve az ünnep varázsát.
Luca, Luca, kitty-kotty, kitty-kottyGalagonya kettő, három.Száraz körtét várom!Ha nem adtok hurkát,Elviszem a Julcsát!Ha nem adtok szalonnát,Levágom a gerendát!
A Lara Mesék Társulat látogatott el hozzánk. Hálásan köszönjük az izgalmas történetet, amely által tanultunk, fejlődtünk és nagyon jól szórakoztunk.
A karácsonyi készülődésben elmaradhatatlan a mézeskalács illata, íze. Idén is kevertünk, gyúrtunk, nyújtottuk a tésztát, formáztunk és díszítettünk. Természetesen a kóstolgatás sem maradt el.
A Mikulás napja várakozással telt. Mindenki jól viselkedett, hogy ajándékot kapjon!
A gyerekek nagyon bátran viselkedtek!
Köszönet a NAGY családnak a gazdag édességcsomagokért!
A zord időjárás sem gátolt minket a mai faültetésben. Hálásan köszönjük a munkatársak, a presbiterek és szülők segítségét! Külön köszönet jár Viktoria Medik Jancaricovanak, aki szakmai tudásával önzetlenül segítette az egész folyamatot, a legoptimálisabb fák kiválasztását, a megrendelést, vásárlást, szállítást és a fák szakszerű elültetését.
Mi is megemlékeztünk a Márton napról. Árnyjáték segítségével néztük és hallgattuk meg a történetet, megbeszéltük, játszottunk egy nagyot majd a végén libazsíros kenyeret is kóstoltunk. Elkészültek a lámpások is és ma délután a Corvin Mátyás Alapiskola napközije által szervezett lámpás felvonuláson vettek részt a gyerekek a szüleikkel együtt.
Látványos és nagyon izgalmas csillagászati előadásban volt ma részünk. Az Utazó Planetárium „Aba és Lana Űrkalandozásai” című mesét néztük meg az óriás kupolában. Köszönjük a felejthetetlen élményt a Corvin Mátyás Alapiskolának!
Egy nagyon kedves vendég látogatott el hozzánk két kuglóffal a kezében. Ajándék volt ez az alkalom, hiszen minőségi időt tölthettünk együtt Bándy Zsuzsa nénivel, aki mesélt a gyerekkoráról, elhozta azokat a játékokat, amivel még ő játszott és olyan tárgyakat is mutatott a gyerekeknek, amelyek ma már nincsenek használatban. A régi telefon, a textil zsebkendő és a kincsesláda titkai után Zsuzsa néni meséjét is meghallgattuk. Hálásan köszönjük az élményt!
Volt tökfaragás, tök megjelenítése változatos technikákkal, sült tök, tökös muffin, tökről szóló mondókák, versek, mesék, tökös dalok és kreatív tevékenységek. Csodálatos alkotások születtek és a pocakok is megteltek!
Óvodánkban nem telik el úgy nap, hogy ne zendítenénk rá egy-egy dalra, vagy ne játszanánk el kedvenc dalos játékainkat. Ma is ezt történt, csak kicsit másként. Vincze Máriával és Janík Júliával, a Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola pedagógusaival közösen látogattunk el a zenebirodalomba. Beszélgettünk a zene fontosságáról, a hangszerekről és arról is, hogy ha szomorúak vagyunk, a zene felvidít bennünket és ha félünk valamitől, megnyugtatja lelkünket.
Köszönjük vendégeinknek az együtt zenélést és éneklést, a színvonalas, szórakoztató, élményt nyújtó délelőttöt.
Powered by aSc EduPage